2015. Portiuncula

  1. Portiuncula
Gal 4,3-7; Lk 1,26-33; A kicsinység ereje   Szent Pál Galatákhoz írt levelének részlete sajátos fénybe állítja a mai ferences ünnepet. Tudjuk, hogy Assisi Szent Ferenc megtérése kezdetén a San Damjánói kápolnában imádkozott, ahol a keresztről a Megfeszített szólt hozzá. Azt kérte Ferenctől: „Építsd újjá házamat!” – Ez az indító mondat először a romos kápolnák megújítását eredményezi, majd sokkal általánosabban az Egyház megújítását hozza magával Ferenc életén keresztül. Közben Isten csodálatos pedagógiával formálja a gazdag kereskedő fiát, aki a sötétségből egyre teljesebb világosságra jut. Mennyire érthető a Galata levél mindnyájunkra érvényes kijelentése: „Testvéreim! Mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk.” – Assisi város ifjúságának vezére a gazdagság bűvöletében tobzódik, s keresi a múló dicsőséget mindaddig, amíg egy új fény ki nem gyullad lelkében. Pál gondolatával folytatva: „De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.” Mindaz, ami Ferenc életében ezután történik, a fogadott fiúság felfedezése és elfogadása. Érdemes ezt a folyamatot a Portiuncula kápolna történetén keresztül szemlélnünk. A felújított kápolnák közül a harmadik az a kicsiny, Angyalos Boldogasszony tiszteletére szentelt romos kápolna, amely Ferenc számára meghatározó, s egész Rendje történetében sorsdöntő lesz. E kápolna köré gyűjti össze első követőit, e kápolna lesz a tanúja Klára csatlakozásának a szegény Krisztus követésében. Az Angyalos Boldogasszony és Krisztus az ajándékozója a teljes búcsú elnyerésének, amelyet a pápától minden ide zarándokló szegény számára kér. E kápolna az a hely, ahol Ferenc, testvérei imáitól kísérve az örök hazába költözik. Rendünk számára továbbra is központi hely, ahová a gyékényes káptalanokra ma is összegyűlnek a testvérek, hogy Ferenc szellemében a jövőt építsék. Celanói Tamás testvér foglalja össze e kápolna fontosságát Ferenc számára: „Vigyázzatok rá, fiaim, hogy sose hagyjátok el ezt a helyet. Ha az egyik oldalon kiűznek benneteket, jöjjetek vissza a másikon, mert valóban szent ez a hely, Isten lakóhelye. Mikor még kevesen voltunk, itt sokasította meg számunkat a Magasságbeli, bölcsességének fényével itt világosította meg szegény szolgáinak szívét, szeretetének tüzével itt gyújtotta lángra akaratunkat. …mindig nagy tiszteletben tartsátok e helyet, és a túláradó öröm hangos szavával szívetek mélyéből magasztaljátok az Istent.” A kicsinységben azért rejtőzhet Isten hatalmas ereje, mert nem vakítja el a látszat, nem osztja meg az ember szívét a külső csillogás. Kicsinnyé lett az Isten Fia, amikor közénk jött, hogy szabaddá tegyen minden emberi számítástól. Az angyali üdvözletben Mária nem emberi karriert lát, hanem az Úr alázatos szolgálójaként mond igent az üdvösség tervére. Ferenc pápa bolíviai beszédében úgy fogalmazza meg ezt a történetet, hogy vele föltárja Mária közösségét minden idők megalázottjaival, a mai ember szenvedésével is: Mindig legyen a szívünkben Szűz Mária: egy alázatos lány az egyszerű emberek közül a nagy birodalom peremvidékén, egy hajléktalan édesanya, aki az állatok istállóját néhány pólyával és sok szerető gondoskodással Jézus otthonává változtatja. Mária a születésük miatt jogtalanságot szenvedők számára a remény jele. Ferenc pápa hűséges pápasága védőszentjéhez, Assisi Szent Ferenchez, s éppen a Portiuncula kicsinységében látja a mai világ megújulásának lehetőségét. A globalizált önzéssel szemben a globalizált összefogást jelöli meg. Idézzünk bolíviai utazásának ünnepi beszédéből, hogy mi is felismerjük lehetőségünket és felelősségünket világunk további sorsáért! Észrevesszük, hogy valami nem jó egy olyan világban, ahol ilyen sok gazdálkodó van föld nélkül, ilyen sok család otthon nélkül, ilyen sok munkás jogok nélkül, és ilyen sok ember, akinek a méltóságát nem tartják tiszteletben? Észrevesszük, hogy valami nem jó ott, ahol ennyi esztelen háborút vívnak, és a testvérgyilkos erőszak már a házunk küszöbéig hatol? Észrevesszük, hogy valami nem jó a világunkban, amikor a talaj, a víz, a levegő és az élőlények folyamatos veszélynek vannak kitéve? Tehát ne féljünk kimondani: változásra van szükségünk; változást akarunk! Nem tehetjük karba tehetetlenül a kezünket, Isten cselekvő, szeretetben elkötelezett életre hív mindannyiunkat. Azon tűnődöm, - fogalmazza a Szentatya –, látjuk-e, hogy ezek a romboló tényezők egy mára globálissá vált rendszer részei? Észrevesszük, hogy e rendszer a „profit minden áron” mentalitást tette uralkodóvá, nem törődve a társadalmi kirekesztéssel, vagy a természet pusztításával? Ha ez a helyzet, ragaszkodom ahhoz, hogy merjük kimondani: változást akarunk, valódi változást, átfogó változást! Ez a rendszer mára elviselhetetlenné vált: a földművesek elviselhetetlennek tartják, a munkások elviselhetetlennek tartják, az emberek általában elviselhetetlennek tartják. A Föld maga – nővérünk, Föld Anya, ahogy Szent Ferenc mondaná – szintén elviselhetetlennek tartja. Változást akarunk az életünkben, a környezetünkben és hétköznapi valóságunkban. Amikor belenézünk a szenvedő szemébe, amikor látjuk az arcát a veszélyeztetett gazdálkodó indiánnak, a szegény munkásnak, az elnyomott őslakosnak, a hajléktalan családnak, az üldözött menekültnek, a munkanélküli fiatalnak, a kizsákmányolt gyermeknek, a gyermekét a drogkartellek lövöldözésében elvesztett anyának, vagy az apának, kinek lányát a rabszolgaság rabolta el – amikor az ő neveikre és arcaikra gondolunk, szívünk megszakad a sok szomorúságtól és fájdalomtól. Mélyen megindít. Az egyház nem zárkózhat el e folyamattól az evangélium hirdetése során. Sok pap és pásztori szolgálatot teljesítő személy végez óriási munkát világszerte a kirekesztett emberekkel sorsközösséget vállalva, hirdet olyan társadalmi programot, amely megtestesíti ezt az általunk keresett testvériességet és igazságosságot… A történelmet generációk alakítják az előző generációk nyomdokain, és ennek során minden generáció a saját útját keresi, és tiszteli az Isten által az emberek szívébe ültetett értékeket. Szeretnék három olyan nagy feladatot javasolni, amelyek meghatározó közös részvételt igényelnek:  

Az első feladat, hogy a gazdaságot állítsuk az emberek szolgálatába.

Az emberek és a természet nem állhatnak a pénz szolgálatában. Mondjunk nemet egy kirekesztő és egyenlőtlen gazdaságra, ahol a pénz inkább uralkodik, mint szolgál. Ez a gazdaság gyilkol. Ez a gazdaság kirekeszt. Az ilyen gazdaság elpusztítja Föld Anyánkat. A gazdaságnak nem a javak felhalmozási mechanizmusának, hanem a közös otthonunkkal való gazdálkodásnak kell lennie. Ez azzal az elkötelezettséggel jár, hogy vigyázunk erre az otthonra, és a szükségekhez mérten osztjuk el javait minden ember között.  

A második feladat az, hogy egyesítsük az embereket a béke és igazságosság útján.

Az emberek saját sorsuk kovácsai szeretnének lenni. Békésen akarnak haladni az igazságosság felé. Nem akarnak gyámságot, vagy beavatkozást azok részéről, akik nagyobb hatalommal rendelkeznek, és uralmuk alá kényszerítik a kevesebb hatalommal bírókat. Azt akarják, hogy tiszteljék kultúrájukat, nyelvüket, társadalmi folyamataikat és vallási hagyományaikat. Sem a valós, sem pedig a megragadott hatalomnak nincs joga megfosztani az embereket a szuverenitásuk gyakorlásától. „A béke nem csupán az emberek tiszteletén, hanem az emberek jogainak, különösen a függetlenségük tiszteletén alapul”.

Mondjunk nemet a gyarmatosítás régi és új formáira! Mondjunk igent az emberek és kultúrák találkozására! Áldottak a béketeremtők!   A harmadik feladat talán ma a legfontosabb számunkra. Ez Föld Anyánk védelme. Büntetlenül zajlik közös otthonunk kirablása, letarolása és megkárosítása. E folyamatnak gyáván védelmére kelni komoly bűn. Nem engedhetjük meg bizonyos – globális, ámde nem univerzális – érdekeknek, hogy uralkodóvá váljanak államok és nemzetközi szervezetek felett, és azt sem, hogy folytassák a teremtés rombolását. Portiuncula titka a világ további sorsának titka. Erre bátorít és erre adja áldását Szentatyánk: Az emberiség jövője nem csupán a nagy vezetők, a nagyhatalmak és az elit kezében van. Alapvetően az emberek kezében van, és az emberek szervezőkészségén múlik. Az ő kezük az, amely a változásnak ezt a folyamatát alázatosan és szilárd meggyőződéssel irányítja. Veletek vagyok! – mondja a pápa – Mondjuk együtt szívből: ne legyen család lakhatás nélkül; ne legyenek parasztok föld nélkül; ne legyenek munkások jogok nélkül; ne legyenek emberek szuverenitás nélkül; ne legyenek egyének méltóság nélkül; ne legyenek gyerekek gyermekkor nélkül; ne legyenek fiatalok jövő nélkül; ne legyenek idősek tisztes öregkor nélkül! Folytassátok a küzdelmet, és kérlek titeket, hogy nagyon vigyázzatok Föld Anyánkra! Amit a Portiuncula jelentett Ferenc és Rendje számára, azt a titkot bízza most Ferenc pápa az egész Egyházra, hogy általa újjászülessék a világ, s az új világnak a kicsinyek legyenek az építő kövei.                           Ámen!