Évközi 26. vasárnap

  1. Évk. 26. vas.
Szám 11,25-29; Jak 5,1-6; Mk 9,38-43. 45. 47-48;   Kedves Testvérek! Szentírás vasárnapján többféle megszólítással is találkozunk Isten részéről. Az evangéliumban magának Jézusnak a szavai is többféle előjellel hangzanak el. Talán így is mondhatjuk: áldás - átok egyaránt megfogalmazódik bennük. De irányítsuk figyelmünket előbb Mózes történetére! Az Úr súlyos terhet rakott a vállára, hiszen a választott népet kellett a pusztában vezetnie, ügyeit intéznie, közöttük bíráskodnia. Mennyien lehettek? Kivonuláskor csak a harcra kész férfiak száma hatszázezer. Népes családjukat beszámítva, meg a hozzájuk csapódó csőcselék-népet, máris több milliónál tartunk. Így a vezetés gondjainak megosztása nagyon is indokolt volt. Az Úr azzal siet szolgája segítségére, hogy a rá árasztott lélekből a kiválasztott hetven vénnek is ad, így hatalmazza fel őket is a vezetésben való részvételre. Ekkor történik, hogy a kiválasztottak közül ketten nem mennek el a szent sátorhoz, hanem a táborban maradnak. Isten Lelke mégis betölti őket, s prófétálnak. Nagyszerű alkalom, hogy nyilvánvaló legyen a szívek titkos gondolata. Józsué, Mózes segítője megérdemelt jutalomnak tekinti ezt a kiváltságot, ezért válik féltékennyé a táborban maradt két vénre. „Tiltsd meg nekik, hogy prófétáljanak!” – kéri Mózestől, mert úgy véli, ezek méltatlanok az isteni ajándékra. Mózes másként gondolkodik: „Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!” Egyrészt tisztában van saját méltatlanságával, nem tartja magát különbnek bármely honfitársánál. Másrészt alázattal fogadja, hogy Isten ajándékaiban, az Ő tetszése szerint részesülhet bárki. Megbízatását nem úgy éli meg, mint amelyhez közel sem férkőzhet senki, hanem megbízójához való hűségben és engedelmességgel fogadja. Korlátait is érzékeli, amik miatt segítségre szorul. Számára nem a pozíció fontos, hanem az, hogy amit rá bíztak, minél jobban legyen ellátva. Mózes példája mintát ad a mai vezetők részére is: El ne felejtsék, hogy minden hatalom Istené, ő bízza az emberekre a különféle szolgálatokat. Ha versengünk a hatalomért, ez azt jelenti, hogy birtokba vettük Isten kezéből, már nem szolgálni, hanem uralkodni akarunk embertársaink fölött. Ez a kísértés nemcsak a világiakat környékezi meg, hanem még Isten szolgáit, az egyháziakat is. Jézus követésére, képviseletére meghívott személyek annyira eltorzulhatnak a hatalom bűvöletében, hogy bennük alig lehet már Jézus arcát fölfedezni. Birtokba vett pozíciójukban már nem vonzzák az embereket Jézus követésére, hanem taszítják, elriasztják, hamis képet festenek róla. Szent Ágoston, Ezekiel próféta szavai alapján, hosszan fejtegeti a hívek előtt a rossz pásztor ismérveit, akiket Isten majd számon kér hivatásuk torzulásáért. De Isten, mint az egész világ ura, számon kéri a világ hatalmasait is, akik Isten helyét bitorolják. A megkötözött Jézus a fölötte ítélkező Pilátust figyelmezteti, hogy semmi hatalma sem lenne, ha onnan felülről nem kapta volna. Erről a hatalomról számot kell majd adnia. Még inkább eltorzul az ember, ha nem ismeri, vagy megtagadja Istent, s önmagát emeli isteni méltóságba. Mivel az ember nem élhet Isten nélkül, ezért, ha az igazit megtagadja, gyárt magának bálványokat, miként a választott nép Hóreb hegyénél. Míg Mózes a hegyen átveszi a Tízparancsot Isten kezéből, addig népe aranyborjút önt magának, s azt imádja. Ma is az aranyborjú tartja bűvöletében az istentagadó embert, torzítja el arcvonásait, teszi gyűlölködővé, fosztja meg emberi méltóságától. Jaj az istenképű embernek, ha borjú az istene! Térjünk még vissza Mózes vágyához: „Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!” Mózes ezt akkor csak álomként fogalmazta meg, Isten azonban az emberi vágyakat sokkal teljesebben váltja valóra. Egyrészt ki tartozhat az ő népéhez? Mindaz, aki elfogadja Jézus meghívását, hisz benne, s a keresztség által csatlakozik hozzá. Mit ajándékozott népének? Kiárasztotta Szentlelkét, s az első Pünkösd óta minden megkeresztelt részese lehet a Szentléleknek és ajándékainak. Ezzel együtt hatalmat ad, hogy ne a világ rabszolgái legyünk, hanem Krisztussal együtt uralkodjunk. Miként kapjuk ezt a méltóságot és hatalmat? A bérmálás szentségében. – S most fogalmazzunk meg egy meredek kérdést: Miért nem uralkodik minden szolgaság fölött a keresztény világ, s mért nem él igazi szabadságában? – Mert nem keresztény! Karikatúrát csinál a bérmálásból, általános gyakorlat, tisztelet a kivételnek, hogy a bérmálással kiiratkoznak az egyházból, befejezik az egyházzal való minden gyakorlati kapcsolatukat. Rohanunk a világ szellemében a gazdagság, a hatalom, az élvezetek után, szemrebbenés nélkül kihasználjuk embertársainkat, és sokszor az egyháziak számára is legfőbb szempont a profit. – Isten helyében meddig viselnénk jó szívvel ezt a karikatúrát? – Istentől meddig várjuk, hogy védelmezze ezt az eltorzult világot? Szent Jakab levelét nyugodtan értelmezhetjük úgy, mint ezekre a kérdésekre adott választ: „Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, s megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat szaporítottátok még az utolsó napokban is.” – Ráismerünk mindennapi életünk titkos vágyaira, azokra a kitűzött célokra, amelyek miatt Istenre nincs időnk? Azokra a vágyakra, amelyek érzéketlenné teszik szívünket a mennyei gazdagság és dicsőség iránt? Arra a hajszoltságra, amelyet a világ kényszerít ránk, mert nem akarunk lemaradni a versenyben, de közben kimerülünk, összeroppanunk, s minden elveszti értelmét? Miként érintenek Jakab apostol további szavai?: „Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól visszatartottatok, íme, felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltek a földön és tobzódtok, hizlaljátok szíveteket a leölés napjára.” – Milyen ritka az a keresztény munkaadó, akinek fontosabb munkásai jogainak biztosítása, a megígért bér tisztességes kifizetése, az emberséges körülmények kialakítása, mint a pillanatnyi haszna! Milyen kevés az a mester, aki nem hagyja cserben megrendelőjét azért, hogy máshol közben több hasznot szerezzen! S aki pénzt ad kölcsön embertársának, nem él-e vissza tisztességtelen haszon keresésével, kihasználva a másik rászorultságát? – Tovább vizsgálhatjuk lelkiismeretünket, hogy mindennapjainkat megtisztítsuk a világ szellemétől. S vajon jóléti világunknak milyen jogosultsága van, hogy Istenhez fohászkodjon szorult helyzetében? Vagy még erre sem képes? Jakab apostol levélrészletének utolsó mondata: „Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást.” – Ez a mondat elsősorban Krisztusra vonatkozik, de igaz minden testvérére, akit az igazság védelmében és képviseletében öltek meg. Korunk bőséggel termeli az igazság vértanúit, kiknek vére az égbe kiált! Jézus evangéliumban hallott szavai mintegy összefoglalják mindezt: Aki a nevében jót tesz, az hozzá tartozik, s mindenkinek joga van Jézus nevében és szeretetében cselekedni. Sőt azt is hozzáfűzi Jézus, hogy akik segítik az ő szolgáit, s akár egy pohár vizet adnak nekik azért, mert az ő tanúi, nem marad el jutalmuk! – Milyen csodálatos összefogás, egységet teremtő cél, hogy Isten országát építsük, melyhez Isten végtelen szeretete és gazdagsága rendelkezésre áll! Jézus a legkisebb jótettre is odafigyel, nem hagy viszonzatlanul. Így bátorít lelkes és hűséges összefogásra. Aki viszont országának ellenáll, rombolja, károsítja, nem marad számonkérés nélkül, örök sorsában kapja a viszonzást. Ha bármit fontosabbnak tartunk földi életünkben, mint Isten országát, azt is elveszítjük, de örök sorsunkat is megpecsételjük. Jézus radikális szavai arra késztetnek, hogy vegyük a bátorságot a helyes döntéshez, s ne engedjük magunkat hazug ígérettel elkábítani. Aki hagyja, hogy szemét bekössék, s ne ismerje fel az igazságot, az azt is hagyja, hogy az élet helyett a halál birodalmába vezessék, s örökre elveszítsen mindent. Befogadjuk-e Isten Lelkét, világosságát, békéjét, örömét, aki az élet titkait, örök dicsőségét tárja elénk, vagy belenyugszunk, hogy végleg vesztesek maradjunk? Isten kezünkbe adta a választás, a döntés lehetőségét.     Ámen!