Templomszentelés évfordulója

Templomszentelés évfordulója Gondolatok egy kis templom ünnepére 1 Kir 8,22-23. 27-30; 1 Kor 3,9b-11. 16-17; Mt 16,13-19;   Kedves Testvérek! Gondolhatunk-e arra, hogy a mindeneket teremtő Isten, aki előtt csupán porszem az egész világ, közénk jöjjön a földre, s velünk lakjon? Ezen töpreng Salamon király is, aki Isten parancsára felépítette Jeruzsálemben a templomot:„Uram, Izrael Istene, nincs hozzád fogható Isten sem fenn az égben, sem lenn a földön!... De hát gondolhatunk-e arra, hogy Isten igazán a földön lakjon? Hiszen az ég, s az egek egei sem tudnak befogadni téged, mennyivel kevésbé e ház, amelyet építettem?” – Gondolataiban mégis eljut arra, hogy az ember számára nélkülözhetetlen ez a találkozás, ez a közelség: „Te megtartod szövetségedet s irgalmasságodat szolgáid iránt, akik teljes szívükkel előtted járnak. …tekints szolgád imájára s könyörgéseire, Uram, Istenem: hallgass e dicséretre s imádságra, amellyel szolgád ma előtted imádkozik, hogy meghallgasd szolgádnak s népednek, Izraelnek minden könyörgését, bármiért fognak imádkozni e helyen: halld meg azt lakóhelyeden, az égben, s ha meghallod, légy kegyelmes.” – Isten maga akar közel jönni hozzánk, hogy megtaláljuk, hogy nála menedéket találjunk. Bár az ősbűn elszakított, és személyes bűneink újra és újra elszakítanak tőle, nélküle mégsem élhetünk, nélküle nincs távlata, célja életünknek. Elgondolkodtató Mária lelki szenvedése, mikor jeruzsálemi útjuk során a 12 éves Jézus szó nélkül elmarad tőlük. Mennyi fájdalommal s aggodalommal keresik, míg a templomban, az írástudók között meg nem találják. Jézusnak a szavai: „Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell lennem?”, arra utalnak, hogy ez az elvesztés csak a róla szóló ismeret hiányából fakadt, nem lélekben, csupán fizikailag vesztették el. Nem szakadt meg köztük a kapcsolat, hanem – az átélt fájdalom által – inkább elmélyült. A választott nép, ószövetségi történelme folyamán, nem így szakad el Istenétől, hanem lelkileg. Bizalmatlanul, önzése miatt inkább a bálványokhoz fordul, s megszegi az Istennel kötött szövetséget. Ez az elszakadás súlyos következményekkel jár: A pogány népek elfoglalják országukat, lerombolják templomukat, vezetőiket legyilkolják, vagy fogságba hurcolják, s az egész népet szétszórják egy pogány birodalomban. Mindez addig tart, amíg be nem látják, s meg nem bánják bűneiket. A megtérésük és bűnbánatuk teszi lehetővé, hogy Istentől visszakapják méltóságukat, hazájukat, s újjáépíthessék kultúrájukat. Vajon nem ugyanezt tapasztaljuk, éljük át korunkban is? Előbb lelkileg tagadtuk meg Istent, amikor a bálványok útjára léptünk. Külsőleg keresztény volt még Európa, amikor a gyarmatosítás útján kifosztotta a fejletlen világ népeit. Nem az evangélium útján járt, amikor a földi kincsekért akár kiirtotta, akár rabszolgaként elhurcolta, vagy saját hazájukban leigázta őket. Önző módon épített fel olyan jóléti társadalmat, amelyből másokat kitagadott. Az anyagi zsákmányolás után jött a szellemi lázadás, a felvilágosodás kora, az emberi ész gőgös öntudata, melynek véres kinyilvánítása a francia forradalom. Amit eddig az európai ember az elmaradt világ népeivel tett, azt most egymás között is megteszi, kasztokba sorakoztatva, s akár az élettől is megfosztva a másként gondolkodókat. Innen már csak egy továbblépés a hitleri és sztálini világhódítás faji, vagy ideológiai alapon. De még ez sem a legsötétebb mélypont az ember számára, ha Istentől elfordul. A sötétség nem viseli el a világosságot, ezért erőszakkal próbálja az emberek lelkét elborítani. A korábban szépen megépített templomok kiürülnek, sőt szórakozó helyekké válnak, mert az ember nem igényli az Istennel való találkozást. Isten nélkül viszont megromlanak az erkölcsök, széthullanak a családok, sőt az ember öntudata, én-tudata is megbomlik, megtagadva Istentől kapott természetét. Félelmetes az a világ, amelyben az ember istenné teszi magát. Nem ura, hanem rabszolgája lesz ennek a világnak. Kicsúszik kezéből ez a világ, mint ahogyan szemünk láttára Európa kezéből kicsúszik saját sorsának az irányítása. Egyetlen földi hatalom sem kerüli el sorsát, amely Isten útjáról letér, egyetlen emberi élet sem bontakozhat ki, amely forrásától, az Istentől elszakad. Szent Pál apostol nagyon tömören fogalmazza meg az 1 Kor levélben ezt az örök igazságot: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Azt pedig, aki Isten templomát lerombolja, lerombolja az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az.” – Lehet-e élesebb kontraszt, mint ahogyan Pál apostol szembeállítja az Istentől megálmodott és vele közösségben élő ember reményteli kibontakozását az Istentől elforduló, őt megtagadó ember pusztulásával? Lehet-e nagyszerűbb hivatása az embernek, minthogy maga Isten Lelke lakjék benne, aki élteti, s ajándékaival elhalmozza, s lehet-e szomorúbb vég, mint a lemetszett szőlővessző, amelyet nem táplál többé a szőlőtő, ezért elszárad és tűzre kerül? Az evangélium története az embert Isten vonzásában mutatja be. Kicsinysége és törékenysége nem akadály abban, hogy Isten örök tervében része legyen. Az apostolok könnyedén beszámolnak arról, hogy az emberek miként értelmezik Jézus jelenlétét, kinek vélik személyét. Arra a kérdésre viszont, hogy ők kinek tartják az Emberfiát, már elakad bennük a szó. Péter sem magától tudja kimondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” – Ez a vallomás az Atya bölcsességének megosztása Péterrel, mellyel jelzi tőle kapott hivatását. Krisztus pedig tovább folytatja, engedelmesen az Atya iránt, hogy az embert megerősítse az Atyától kapott méltóságában: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.” – Mit mond, és mit ígér Jézus? Itt a földön olyan országot épít, amely biztos alapokon áll, s amelyen semmiféle ellenséges erő nem vesz erőt. A földi birodalmak elvesznek, összeomlanak, elpusztulnak. Hány és hány birodalom igyekezett más népeket leigázni, kifosztani, hogy gazdagságát, hatalmát növelje. Az Ószövetség népét az asszír, majd a babiloni birodalom fosztja ki, hurcolja el. Elég volt 70 év, s a hatalmas birodalom eltűnik, hogy helyét a perzsáknak adja át. Később a római birodalom szinte az egész világot kezében tartja, de az általa üldözött kereszténységnek így adott lehetőséget, hogy az akkor ismert világ minden részébe eljusson. Birodalmak, nagyhatalmak azóta is jönnek, mennek, megszületnek és elmúlnak. Most Európa elmúlását szemléljük. Miért biztos ez? – Mert megtagadta Istenét, kiüresítette lelke templomát: Aki lerombolja Isten templomát, azt Isten lerombolja. A mi földi hazánk és házunk is leomlik, mert a földön nincs maradandó helyünk. Jézus, a mindenség királya csak egy országnak ígért mindvégig való fennmaradást, az Isten országának. Ebbe az országba kaptunk meghívást keresztségünk által. Ehhez az országhoz kapcsolta népünk sorsát Szent István király. Jövőt és boldogulást csak úgy remélhetünk, ha ehhez az örökséghez ragaszkodunk. Imádkoznunk kell népünk vezetőiért, hogy legyen bölcsességük és bátorságuk népünk sorsát, jövőjét erre a biztos alapra helyezni, építeni. Valóban beletartozunk, szívvel-lélekkel a krisztusi országba, vagy csak a formaságot tartjuk? Még van időnk színt vallani, amíg földi utunkat járjuk. Ha romos bennünk Isten temploma, még van időnk megújítani, de ezt csak itt tehetjük meg. Ezért válik örök értékűvé földi életünk véges ideje, mert itt fogadhatjuk el a maradandót.                                       Ámen!